Jászkun Citerazenekar
Együttesünket 1974-ben Tóth Miklós alapította, aki 28 éven át haláláig volt a vezetőnk.

Jelenleg tanítványa, Völgyi Viktor irányítja a szakmai tevékenységet.
A zenekar létszáma 7 fő, 5 férfi és 2 nő látogatja rendszeresen a próbákat.
Elsődleges célunk a népzenei hagyományok megőrzése és széleskörben ismertté tétele.
Ennek érdekében szívesen részt veszünk népzenei találkozókon, illetve szabadidős foglalkozásokon iskolákban, óvodákban egyaránt, ahol hangszerismereti bemutatókat tartunk.
Természetesen a szórakoztatást is szívügyünknek tekintjük. Gyakori felkéréseket kapunk falunapi ünnepségeken, kiállítási megnyitókon és nyugdíjas találkozókon való szereplésekre, de lakóhelyünk, Szolnok város számos rendezvényén is reprezentálhatunk már muzsikánkkal, mely a múltban és a közeli jövőben is örök érvényű marad.
A Jászkun Citerazenekar 2012. januárjától a VOKE Vasutas Csomóponti Művelődési Központban (Szolnok, Jubileum tér 1/a) tartja összejöveteleit.

















