2012. január 07. | 17:00
Magyar Tánckoncert
Nagyszabású bemutatóval kezdi az évet 2012. január 7-én a Magyar Állami Népi Együttes és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A Magyar Tánckoncert című, új műfajt is meghatározó produkcióban közel kétszáz művész tolmácsolásában jelenik meg a magyar múlt és jelen.
A Mihályi Gábor művészeti koncepciója alapján színpadra állított repertoárban felcsendül Liszt II. Magyar Rapszódiája, az Intermezzo Kodály Háryjából és a Kállai kettős Herczku Ágnes bevezető énekével. Láthatjuk a híres Ecseri lakodalmast is, mely a bemutatója óta nemcsak a hazai, de a világ táncszerető közönségének elismerését is kivívta. A produkció megőriz mindent, mi megőrzendő - hagyományt és érzést, miközben a felújított koreográfia a mához közelítő előadásként kerül a közönség elé. A Szolnoki Sportcsarnokban bemutatandó kétórás esten, melyről televízió felvétel is készül, színpadra lép a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a Budapesti Ifjúsági Kórus is. Az első rész karmestere Bánfi Balázs lesz, a második felvonást pedig az az Izaki Maszahiro vezényli, aki 1995-ben első helyezést ért el a Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyén.
A koncert műsorvezetője Mérai Katalin színművész.
Felnőtt jegy: 2.900.- Ft
Diákjegy: 1.400.- Ft

Jegyértékesítéssel kapcsolatos egyéb információk:
online jegyértékesítés: www.szolnokiszimfonikusok.hu
Nyomtatott jegy rendelése: Tel.: 06 20 3338619
Jegyek a Szigligeti Színház jegyirodájában kaphatók elővételben, vagy előadás előtt a helyszínen.
Szeretettel várjuk Önt is a koncerten!














